Újra a tettek mezejére léptem, és egy(!) nagy levegővétellel megírtam az alábbi postot. Mert ugye ez is a gyakorlat része… lenne, ha én is a Furinji család tanonca vóóónék.

Shigure Kosaka

Képzeld el, hogy éppen egy 100 kilós súlyzóval a vállaidon, tőrökkel a segged alatt guggolsz egy kertben, és próbálod elkerülni a pengék anális, és egyéb bónusz lyukakat szaggató behatolását. Kellemetlen ugye? Na itt jön a képbe egyik mélyen tisztelt vezető edzőnk, aki csupán el libben előttünk mint a hűs esti szellő, de már ennyivel is képes egy plusz problémát okozni. Úgy ágyék környékén. Na most mi lesz? Kibillensz az egyensúlyodból? Vagy inkább tereled a gondolataidat a 80-éves-és-a-halál-között nyuggerekre? Nehéz feladat, meg kell mondjuk, de Kenichi élete ilyen laza fordulatot vett, mikor beiratkozott a Ryozanpakuto-ba egy kis harcművészetet tanulni. De mivel a bejegyzést elsősorban nem a History’s Strongest Disciple: Kenichii-nek szánom, hanem eme benne szereplő gyöngyszemnek, fordítsuk hát rá a központi idegrendszerünket.

Ő az egyik kedves, kissé alulöltözött mellékszereplőnk a sorozatban. A karakter permanens nyugodt arckifejezése nehogy megtévesszen minket, mert képes akár egy kiskanállal is kihasítani az esetleges olyan rosszakarók gerincoszlopát, akik netalántán megakadályoznák a vacsiidőben való hazatérését. Hangsúlyozom, vacsiidőre!!! Ha hagyják kibontakozni, tud csöppet moe is lenni a drága, de szabadidejét többnyire a dojoban való bújócskázással, és Kenichi szopatásával tölti. Apropó, bújócska. Mestere az ősi rejtőzködő ninja technikáknak, és szinte mindenféle közelharci fegyvernek, amit a japáni régmúlt korok emberei valaha is alkottak. Leginkább olyan mint egy macska. Öntörvényű, de a kedvességet szívesen tudja maga mellett.