Íme, egy újabb bejegyzés arról, hogy egy fantáziavilágban, bizonyos egyéneknél felmerülő mana-kapacitás hogyan kerül összefüggésbe a mellmérettel.

Felicia Rand Philistine | Lyna Mia Delta

Gondolom nem OLYAN sokan olvassák rajtam kívül a Legend of Maian című remekbebaszo…szabott(!) mangát, aki pedig mégis, annak már lehet halovány fogalma arról, hogy az itten felmerülő varázslónénik leges legnagyobb mágiája a nyakuktól lefelé kezdődik, és valahol a köldök fölött ér véget. Ezek között is van egy (egy? hülyeség, legalább kettő ilyen van, már csak a képek szerint is), akit rendesen olyan lökhárítóval áldott meg a megálmodója keze, hogy ha frontális ütközésbe kerülne egy nálánál keményebb ojjektummal, olyat pattanna rajta mint a gumilabda. De említett személyek feltehetőleg nem is haboznának sokáig azt a bizonyos ojjektumot utána a földdel egyenlővé tenni, mert az agyhúgykő kapacitásuk viszont fordítottan arányos az emlőméretükkel. A hirtelen magatartás magyarázható azzal, hogy varázslónőnek lenni sose volt egyszerű biznisz (mintha lettem volna : D ), főleg ha az ember kifejezetten kívánatos mágikus hatalommal, (és testtel ;D ) van megáldva. Ergo mindíg van egy vagy több követője alanyainknak kalandjaik során, akik vagy jót, vagy rosszat, de valamit biztosan mindíg akarnak. Csapdlecsöcsizni… mondjuk.

Külön megemlíteném a szereplőkön látható főbb ruhaviseleteket, ami szintén nem meglepő módon a kellő helyeken, kellően hiányosak. Nos, lehet csak én láttam keveset eddig, vagy a rosseb tudja, de ezek a ruhák egyszerűen lehetetlenek, és mégis zseniálisak, mintha egy rögtönzött divatbemutatóról mintázták volna őket, az ott megjelentetett darabok előnyeivel, de hátrányai nélkül. Az oké, hogy egy ilyesmi kollekciót csupán az alkotó fantáziája tartja “egyben”, és még az is hagyján, hogy utazásra, harcra teljesen alkalmatlannak tűnnének, de úgy egyáltalán már a felöltözés, vagy a levétel is akkora kérdőjelet rajzol a fejembe, hogy már ki is lóg. Magyarázhatnám azzal, hogy jó, ők varázslók meg minden, egyszerűen csak hipp hopp, abraka-dabra fel-le varázsolgatják magukon a gönceiket, de ez az elmélet Felicia-nál például pont megbukik, mert neki a kis mitugrász seggdugója nélkül (Felix Maian)  semmiféle mágikus ereje nincsen. Ezzel szemben mégis olyan ellenállhatatlanul izgatóan ribancosan vannak ábrázolva, hogy az valami veszedelem. Talán ezért is szeretem a fantasy-t, a lehetetlen nagyon jól keveredik a realitással mint láthatjuk is.

Vissza a témához: Felicia egy legendás megalomániás állat, aki valamikor naaaaagggggyon régen, hatalmas erejű mágikus képességeivel uralma alá hajtotta egész középföldét Shuria-t, a “kúrjunk a szüzességért!”-hez hasonló elveket vallva. Azaz azért harcolt, igázott le népeket, országokat, hogy végre békét hozzon a földre. Ámbár nagyon jól haladt, gyűjtögette maga köré a hozzá hasonló tehetségeket (Lyna is az egyik ilyen), mégis el kellett buknia egy fiatal harcos kardja által, aki aztán, hogy pontot tegyen a hódítások végére, jól bezárta féke- és melltartójavesztett hősnőnket egy jókora kavicsba, hogy ott gondolkodjon el egy kicsit az élet különböző dolgairól. Volt is rá ideje az alatt az egy ezrecske év alatt, de, csak hogy ne felejtődjön el annyira, legendás kardmesterünk egy sokadik alomból való leszármazottja a tengernyi eszével jól kieresztette, hogy hősnőnk ott folytathassa ambíciózus megmozdulásait, ahol anno abbahagyta. Az apró baki csupán annyi, hogy az ereje el van zárva, ki más szája mögé, mint a kiszabadítójáé, és csupán a smaci ereje oldhatja fel. Plusz anno jól összeszokott kis csapata azóta szétszéledt a világ különböző pontjaira, és kénytelen kelletlen, de össze kell őket trombitálnia megint. Valahogy így indul hát Felicia Rand Philistine és Felix Maian kalandos utazása, hogy aztán egyéb útitársakkal gyarapodva mehessenek tovább. Lyna-hoz különösebb dolgokat nem fűznék hozzá, azon kívül, méltó rivális 😉 Ezen túl meg már csak spoiler lenne. Aki kíváncsi, az kezdjen bele. Könnyed, szórakoztató, kalandos láv story, szerintem egy próbát megér.